Aki most egy alapos helyzetelemzést vár a ma esti meccsel kapcsolatban, az sürgősen zárja be a lapot vagy nézegessen más cikkeket, mert itt olyat nem talál, ami a foci iránti elkötelezett érdeklődését egy fokkal jobban kielégítené.

Sosem értettem igazán azokat a mondhatni, fanatikusokat, akik a magyar futball iránt ennyire érdeklődőek. Mert hogy az utóbbi idők (utóbbi idők=majd 10 év legalább) eredményei láttán, azt kell, hogy megállapítsuk, hogy aki egyáltalán képes végignézni egy magyar válogatott foci meccset, még, ha látszólag a legnagyobb közönnyel vagy kiábrándultsággal is teszi azt, az vagy nem normális, vagy olyan, nem földi eredetű, misztikus hit lepte el az elméjét, amely a Föld szív-csakrájának kitapogatási képességétől is sokkal mélyebb tudásra enged következtetni.

A magyar foci szar. Ha le kellene írni egy szóval, ezt mondanánk: a szar maga. Egy mostani, 6.-os biológia könyvben megkeresve az emberi fekália összetételének pontos leírását, illusztrációként valószínűleg vagy egy csoportképet találnánk a magyar válogatottról és a szövetségi kapitányról, vagy egy kivonatot az NBI "legszebb" góljaiból.

Persze, ez nem egy nagy megállapítás, végtelen sokszor kimondtuk az utóbbi időben, hogy az 1986-os valamilyen, még elfogadhatónak mondható (ugye, nyilván az számít, hogy honnan nézzük) eredmények óta zuhanó ágban van az itthoni lábbal a labdát "pöckörésző" sport. Zéró koncepció, zéró taktika, zéró tehetség vagy ha ezek véletlenül meg is vannak, akkor meg sosem a megfelelő módon használják őket. Ha van tehetség, attól csodát várnak, ha van működő taktika, akkor azt elfelejtik a meccs felénél vagy elfáradnak, ha nincs (és ez a gyakoribb) akkor pedig úgy beállunk védekezni várván a behatolást, hogy azt a felnőtt filmek hard-core műfaja is megirigyelné.

Na de miért van mégis bizalom? Mi kell még ahhoz, hogy elforduljanak a sporttól és ne generálják azt a bevételt, ami miatt kétségtelen, hogy a borzasztó teljesítmény ellenére is megéri ezt a sportágat szponzorálni a mindenkori kormányok részéről. A válasz szerintem egyszerű: a foci, pont a népszerűsége okán nem csak egy sport (sajnos), hanem valamiféle hitvallás. Az igazi szurkolás egy belső harcosság, egy "csakazértis!" mentalitás, amit nem lehet elcsendesíteni. Az elkötelezett itthoni focirajongók, bár semmilyen szinten nem tudok velük azonosulni, ebben mozognak. Hisznek és bíznak a végletekig. Csak aztán el ne jöjjön az a pillanat, tisztelt MLSZ, amikor olyan lelki törést okoz a válogatott, hogy azt kiheverni sokkal nagyobb károk árán lehet.

A közeg, a meccs, a foci maga hozza össze, ad formát az emberek tömegének. Persze, elmondható, hogy ez valójában minden sportágnál így van, igen, így van, csak lényegesen szolidabb módokon. Imádom a kézilabdát, a magyar kézilabda a világ elitjéhez tartozik, de hiába játszanak a győri lányok BL döntőt és nyerik meg egymás után kétszer, ha ugyan ez a focinál következne be, itt akkora népünnepély lenne, hogy Tibi atyát megválasztanánk Magyarország püspökének. Dicsértessék!

A paradoxon véres valósága uralkodik tehát már egy ideje itthon a focink tekintetében. Hinnénk, sokan hisznek még, ugyanakkor a tényekkel szembe kellene nézni. Nem lesz változás az elkövetkezendőkben. Annyi esély van arra, hogy válogatottunk kijut bármilyen világversenyre a következő 10 évben, mint, hogy az univerzumban minden fekete lyuk közepén egy fél-részeg villanyszerelő keresi a lecsapott biztosítékot. És ezen a tényen nem változtat akárhány stadiont építünk akármelyik 500 főnél több lelket számláló kistelepülésre a továbbiakban.

Na de sebaj, szurkolni kell! Egészségünkre!