Először is, alapvetően nem lenne kedvem erről blog-bejegyzést írni, meg fogom tenni a szükséges lépéseket is (fogyasztóvédelem, stb...), de épp eléggé felbosszantott az eset, ahhoz, hogy végül közkinccsé tegyem a történteket és a hozzá kapcsolódó képeket.

Röviden: Körülbelül egy héttel ezelőtt bevásárolni indultunk barátnőmmel, néztünk ezt-azt az Interspar Árkád-béli nagyobb üzletében, amikor megcsillant a szemem egy gyorsfagyasztott terméken. Fasírt volt, jó áron, minden adott, a termék a felirat alatt, tökre megéri, hogy akciósan ennyi, elhozzuk, jól járunk, bla-bla. Nem, nem néztük meg tüzetesen a dolgot, szokványos, nyomorék, "retardált" vásárlók voltunk, kicsit megnéztük a helyszínt, a terméket, örültünk, kivettük és mentünk a kasszához. Ahol is természetesen, mikor lehúzták a fasírtot, persze kiderült, hogy az nem az, amit mi vettünk volna, hanem valami más, ami 2-szer annyiba kerül, mert hogy amire az akció vonatkozott az arrébb volt másfél fakkal. De jó. Kifizettük, visszakérttük a pénzt, lerendeztük, gondoltuk, rendben, ez a mi bakink is volt, meg az övék is, 50-50, azért szóltunk, hogy nézzék már meg a dolgot, ha lehet, és hazajöttünk.

Itt véget is érhetne a sztori. Na, de nem ért, mert a világon semmiféle változást nem eszközöltek a félrevezető felirat-elhelyezés miatt. Mikor ezt ismét észrevettük, nekiálltam kicsit lecsekkolni akkor már a hűtőket, hogy mi a harci helyzet a többi termékkel. Ekkor is született azon a laza 10 méteren ez a 6-7 kép. Tudom, hogy nem olyan nagy a dolog, de rendkívül félrevezető tud lenni. Szóval az Interspar (független attól, hogy "direkt" vagy figyelmetlenségből történt) kicsit azért "bekaphatja". És akkor woala, a képek:

Az fasírt-os sztori főhőse és az elhelyezés

"Kicsi gesztenye barna a szeme" --> csak enyhén balra bandzsít...

WANTED: Vienetta jégkrém

Végül megtaláltuk...

És a végére még két csoda, amit egyszerűen sehol sem találtunk...

Yepp..

U.I. Ja, igen, még egy vándor fasírt (vagy robogós korong vagy mi a pöcsöm)..

Addig is, amíg valami történik (nem hiszem, hogy bármi helyreállna a közeljövőben), tessék vigyázni, kedves emberek.

Aki most egy alapos helyzetelemzést vár a ma esti meccsel kapcsolatban, az sürgősen zárja be a lapot vagy nézegessen más cikkeket, mert itt olyat nem talál, ami a foci iránti elkötelezett érdeklődését egy fokkal jobban kielégítené.

Sosem értettem igazán azokat a mondhatni, fanatikusokat, akik a magyar futball iránt ennyire érdeklődőek. Mert hogy az utóbbi idők (utóbbi idők=majd 10 év legalább) eredményei láttán, azt kell, hogy megállapítsuk, hogy aki egyáltalán képes végignézni egy magyar válogatott foci meccset, még, ha látszólag a legnagyobb közönnyel vagy kiábrándultsággal is teszi azt, az vagy nem normális, vagy olyan, nem földi eredetű, misztikus hit lepte el az elméjét, amely a Föld szív-csakrájának kitapogatási képességétől is sokkal mélyebb tudásra enged következtetni.

A magyar foci szar. Ha le kellene írni egy szóval, ezt mondanánk: a szar maga. Egy mostani, 6.-os biológia könyvben megkeresve az emberi fekália összetételének pontos leírását, illusztrációként valószínűleg vagy egy csoportképet találnánk a magyar válogatottról és a szövetségi kapitányról, vagy egy kivonatot az NBI "legszebb" góljaiból.

Persze, ez nem egy nagy megállapítás, végtelen sokszor kimondtuk az utóbbi időben, hogy az 1986-os valamilyen, még elfogadhatónak mondható (ugye, nyilván az számít, hogy honnan nézzük) eredmények óta zuhanó ágban van az itthoni lábbal a labdát "pöckörésző" sport. Zéró koncepció, zéró taktika, zéró tehetség vagy ha ezek véletlenül meg is vannak, akkor meg sosem a megfelelő módon használják őket. Ha van tehetség, attól csodát várnak, ha van működő taktika, akkor azt elfelejtik a meccs felénél vagy elfáradnak, ha nincs (és ez a gyakoribb) akkor pedig úgy beállunk védekezni várván a behatolást, hogy azt a felnőtt filmek hard-core műfaja is megirigyelné.

Na de miért van mégis bizalom? Mi kell még ahhoz, hogy elforduljanak a sporttól és ne generálják azt a bevételt, ami miatt kétségtelen, hogy a borzasztó teljesítmény ellenére is megéri ezt a sportágat szponzorálni a mindenkori kormányok részéről. A válasz szerintem egyszerű: a foci, pont a népszerűsége okán nem csak egy sport (sajnos), hanem valamiféle hitvallás. Az igazi szurkolás egy belső harcosság, egy "csakazértis!" mentalitás, amit nem lehet elcsendesíteni. Az elkötelezett itthoni focirajongók, bár semmilyen szinten nem tudok velük azonosulni, ebben mozognak. Hisznek és bíznak a végletekig. Csak aztán el ne jöjjön az a pillanat, tisztelt MLSZ, amikor olyan lelki törést okoz a válogatott, hogy azt kiheverni sokkal nagyobb károk árán lehet.

A közeg, a meccs, a foci maga hozza össze, ad formát az emberek tömegének. Persze, elmondható, hogy ez valójában minden sportágnál így van, igen, így van, csak lényegesen szolidabb módokon. Imádom a kézilabdát, a magyar kézilabda a világ elitjéhez tartozik, de hiába játszanak a győri lányok BL döntőt és nyerik meg egymás után kétszer, ha ugyan ez a focinál következne be, itt akkora népünnepély lenne, hogy Tibi atyát megválasztanánk Magyarország püspökének. Dicsértessék!

A paradoxon véres valósága uralkodik tehát már egy ideje itthon a focink tekintetében. Hinnénk, sokan hisznek még, ugyanakkor a tényekkel szembe kellene nézni. Nem lesz változás az elkövetkezendőkben. Annyi esély van arra, hogy válogatottunk kijut bármilyen világversenyre a következő 10 évben, mint, hogy az univerzumban minden fekete lyuk közepén egy fél-részeg villanyszerelő keresi a lecsapott biztosítékot. És ezen a tényen nem változtat akárhány stadiont építünk akármelyik 500 főnél több lelket számláló kistelepülésre a továbbiakban.

Na de sebaj, szurkolni kell! Egészségünkre!

A művész, João A. Carvalho, egyedi munkáiról ugyan első ránézésre azt hinnénk, hogy 3D-s alkotások, a szemünket mégis jócskán becsapják a nagyon okosan kivitelezett rajzok. A kék, vonalas-füzetszerű hátteret és az árnyékolást rendkívül kreatívan és pontosan használva játszik el az alkotó tudatalattink reflexeivel, melyek automatikus 3D-ben igyekeznének látni az egyébként teljesen sima, 2 dimenziós képeket.

João A. Carvalho saját face-book oldalán (Nas linhas do caderno) is gyakran oszt meg hasonló munkákat, érdemes kicsit belenézni, főként, mivel gyakran más, fiatal művészek alkotásait is megtalálhatjuk az oldalán.

De íme a rajzok:

Forrás:http://www.visualnews.com/2014/11/12/2d-illustrations-seem-pop-lined-notebook-pages/

Bár a magyar televízió sorozata egy már (eléggé a maga módján) működő munkahelyre vezet be minket, a munkaügy kifejezés jóval korábban kezdődik ennél sajnos. Friss-diplomás felesleges bölcsészként egy árva, de használható nyelvtudással, az ember fia miután kicsit kilazította magát az "éppen-hogy-csak-túlélt" évek után egy nyár alatt, sajnos bele kell, hogy álljon a történesen helyenként végtelenül egyenesnek mondható valóba.

VV-be nem jelentkezik, mert, ha így tenne, olyan személyiségtörés következne be, hogy azzal már nem egyszer embert öltek, a tehetségkutatókhoz tehetségtelen, gazdag lányt keresni (de komolyan, hagyjuk már, ilyet ember nem tesz), elsimlizni pedig sokáig nem tudja a tényeket. Tudniillik, illő létezni is valamiből. Így hát az első hirtelen megoldásként választott másfél hónapos eladói-pénztáros tortúra után és mivel telt az idő, elmentem én is a so-called "Pest Megyei Munkaügyi Központ"-ba.

Azért írom le tapasztalataim, hogy ha valaki hasonló cipőben jár, tudja, hogy miféle csodákat várhat egy egyszerű regisztráció alkalmával is akár. Szóval az első lépés, hogy megnézzük mikor is fogad a ügyfeleket az intézmény. Ez a pest megyei hivatal esetében már becsapós kicsit, hiszen hétfőtől-csütörtökig reggel 8:30-tól látszólag 14:00 óráig, viszont ha nem érünk oda 11-ig legalább, akkor nagy valószínűséggel nem kapunk sorszámot. Kiegészítés: a gépi sorszámkiadó automata nem üzemeltem az ott jártam alatti egy hónapban, nem gondolom, hogy azóta komolyabb változás állt volna be.

Tehát ott vagyunk, a friss hús, megérkezvén beköszönünk és nem tudván a rendszert, az első információ, amit közölnek velünk mindjárt az, hogy "Sajnáljuk, mára már nem tudunk sorszámot kiadni". Ez volt 11:05 perckor, miután lemásztam Gödöllőre és nagy nehezen megtaláltam az amúgy nem éppen feltűnően elhelyezkedő épületet. Nincs sorszám, nincs értelme itt lenni, fantasztikus. Viszont talán szerencsém volt, talán nem, lehet,hogy ez lenne inkább, amit első lendülettel kérdezni kellene, de a fogadó pultban ülő hölgy még rám kacsintott és megkérdezte, hogy "Első?".

"Köszönöm, már nem vagyok szűz." Válaszoltam volna más kontextusban, de itt pont fogalmam sem volt mire érti ezt a dolgot. Majd folytatta azzal, hogy "Regisztrálni jött?". Mondtam, hogy igen és ezzel megnyíltak a kapuk, legalábbis arra a napra. Kezembe nyomott egy alap bejelentkező lapot és mondta, hogy üljek le, majd szólít. Kitöltöttem és vártam. Egy órát. Pangott az üzlet, senki se ki, se be, így megpróbáltam arra lébecolni, hátha feltűnök neki és rájön, hogy valamit elfelejtett. A taktika nyert, odahívott és bocsánatot kért. Hát köszönöm. Ezek után viszont olyan szájbarágósan mondta el, hogy a következő alkalomra meddig kell bejönni. "Itt van, látja ezt a dátumot, ezt most ideírom, legkésőbb eddig meg kell jelennie, érti, ha később jön az már nem jó, de akár holnap is jöhet, csak jöjjön, jó? Ne felejtse el, hogy eddig kell eljönni." Mivel hálás voltam, hogy lassan végzek itt, nem játszottam el a gondolattal, hogy kivégzem ott helyben.

Aztán hazajöttem, eltelt két hét és mentem vissza. Na és akkor most jött az igazi kínzás. A papíron az állt, hogy 10-14 óra között foglalkoznak velem, ha ott vagyok. Így odamentem 10:05 percre. A hivatalban tömött sorokban álltak az emberek. Nice. Eljutottam ugyanahhoz a fogadó ügyintézőhöz, aki kiadta nekem még egyszer mondom, 10:05 perckor az 59-es sorszámot. Gondoltam biztos az a menet, hogy problémától függően adnak ki számokat és nem kell 58 másik próbálkozóval megposhadnom itt. De igen. Meg kellett. 12:40-kor hívtak be úgy, hogy valószínűleg egy ebédszünetet is megvártam kopogó szemmel. Bementem és már minden mindegy volt, odaadtam az addigra betanult kérdőívet, hogy milyen beosztással milyen munkát mennyiért szeretnék, hol élek, hol nem, akarok-e ingázni, avagy nem, és így tovább egy 5 perces procedúráért. Jelzem ügyintézői asztal volt 10. Benn dolgozó ügyintéző volt 3. Kinn álló ügyfél addigra volt 70. Szóval egy újabb pont, ahol az itthoni bürokrácia kicsit ingatag lábai egy halk sikoltással kísérve megremegtek.

De végül is, végeztem, regisztráltak, majd szólnak, ha van valami, mondták. Csak azt nem értem, hogy azt, akinek nincs munkája miért olyan természetszerű, hogy úgy istenesen meg kell váratni. Mert ő úgyis ráér?

Erre számítsatok, ha be akarjátok magatokat regisztrálni álláskeresőként. Sok ember, kevés ügyintéző. Olvasnivaló, kávé, cigi és egy szendvics legalább kell, ha valamit érezni szeretnétek, mire a sor végén behívnak titeket.

Egészségünkre!

Én is összeszedtem nektek a legjobbakat. A tegnapi zseniális látogatás beindította a mémgyárat, ím tehát egy válogatás Vida Ildikó kommunikációs kísérletéről és az angol nyelvvel vívott ádáz harcról:

Könnyebb alapvetően úgy hozzáállni, mintha nem lennének lehetőségek, mintha a mélabúsnak látszó valóság miatt nem lenne esély arra, hogy jót és tartósat csináljon az ember. Munkában záros határidők, teljesítmény, pörgés vagy épp nyugodt végrehajtása ugyanannak a feladatnak időről-időre, otthon a csend, a "végre kipihenem magam", hogy aztán másnap megint ugyanaz kezdődjön. Vagy, ha nincs idő pihenésre, akkor a belső ösztönzés jön, hogy már mindjárt itt a szabi, ezt kell csak kibírni. Kevesen tudnak kreatív területen kibontakozni. Ahol tényleg mindig kicsit másra kell figyelni, más körülménynek kell megfelelni, másból kell inspirációt nyerni, hogy jó legyen, meglegyen, amit meg kell csinálni.

A Google híres a munkakörnyezet szórakoztató, nyugtató, a kreativitást, a kellemes munkavégzést elősegítő kialakításáról. A "munkahely" kifejezés a Google-nél teljesen átalakult egyfajta élmény-centrikus és persze az eredményeket a lehető legjobban segítő fogalommá, ahol, ha lazítani szeretnél, ezer lehetőség áll rendelkezésedre:

Az első képen a Google Pittsburgh-i irodája.

Ugyanez csak Pyrmont-ban.

Félre ne értsenek, nem azt állítom, hogy minden egyes cégnek hasonlóképpen kell hozzáállni, ha a munkakörnyezet kialakításáról van. Nem is lenne lehetséges, hiszen a Google van akkora cég, hogy az efféle többletköltségeket vállalni tudja.

Inkább arról van szó, hogy van egy általában véve igen karcosnak mondható vezetői morál itthon, amely nem segíti a munkavállalót abban, hogy legalább ne teherként fogja fel a munkáját. A kreativitás kibontakozásának lehetőségei lényegesen korlátozottabbak. A munka közbeni szünet többnyire egy gyors cigi elszívásából és a hozott vagy vett kaja minél gyorsabb befalásából áll. Ha probléma adódik otthon, akkor csak egyfajta "látszat-megértői" hozzáállás jelenik meg, ami inkább csak a meghallgatásról szól, zéró segítséggel.

Ha már a magyarországi cégek nem engedhetik meg, hogy a munka helye szelídebb és nyugtatóbb, kreatívabb legyen, átültethetnék ezt legalább a vezetői hozzáállásba. Mert ember barátjáról, munkavállaló vezetőjéről ismerszik meg. Ha a vezető eleve idegesen a stresszt továbbhárítva, a pletykákat összegyűjtve, taktikázva viselkedik, akkor nem várhat mást attól sem, aki alatta dolgozik. Ugyanakkor egy adaptív, eleve pozitív, energikus hozzáállás óriásit lendíthet a legpasszívabb alkalmazotton is. Együtt kell dolgozni, ésszel és bekapcsolni vagy megkeresni az elveszettnek vélt empátiát. Ennyi a lényeg.

Ahogy anno Henry Ford is fogalmazott:

"Összejönni a kezdet, együtt maradni a folyamat, együtt dolgozni a siker."

Lassan mindenki tisztában van mára azzal a ténnyel, hogy a NAV elnökét kitiltották az USA-ból. A késleltetett fogadtatás is igen kreatívan sikerült az elnök asszony részéről. Sokáig csak olyan csend volt ez ügyben a NAV részéről, mint amikor az ember azt várja, hogy az a rohadt szúnyog, ami itt idegesít a szobában végre leszálljon valahová és akkor aztán könyörtelenül kivégezze. Viszont, amikor végre megszólaltak, megint sikerült megkutyulni egy olyan tényt, ami ennél konkrétabb nem is lehetne.

A taktika a következőnek látszik: Vida Ildikó, a szerény, törvénytisztelő, lelkiekben a haza szolgálatában meg-megroskadó, ősanya és "anyatigris" csak ment, mendegélt a réten, letépve egy-két fűszálat, hogy aztán jó magyar módjára elfütyülje a legújabb Sebestyén Márta lemez egyik dallamát, miközben pirospaprikát rágicsálva eszi le épp matyómintás köténykéjét. Egyszóval ez az ártatlan anyatigris ment ott a réten valamerre, és akkor a semmiből sunyin meglepte őt az USA.

Mert az így szokta egyébként. Semmiféle elővizsgálat és hírszerzés illetve a saját rendelkezéseik pontos megindoklása nélkül ráuszítja a tényt a szerencsétlen "áldozatra", hogy ő aztán most akkor nem jön be hozzájuk egy darabig.

 De nem baj, mert Vida kijelentette, hogy ő bizony nem adja fel a harcot, sőt meglepetésszerű információkikérést eszközölt az amerikai követségen. Mikor jól nem számítottak rá odament a követségre. Csak, hogy arra meg ő nem számított, hogy az amerikai követségen azért szép számmal vannak, akik angol ajkúak. Ráadásul pont az ő általa keresett Jóbarát is mintha ezen a nyelven szólalna az esetek 99%-ban, mikor épp létezik.

Na de így van ez. "Nem tudom, mit mond. Tolmácsot szeretnék." - mondta az anyatigris, aztán miután az éppen ott járó HírTv riportere elkezdett tolmácsolni neki, végül bejutott. És most akkor jöhet ám a meglepődés, mert nem történt semmi. Az USA még mindig nem adhat ki olyan információt, amiért itt cicázik az elnök asszony. Bár lehet, jobb is, addig még működik a sértettségi-taktika, amit folytatni látszik.

Mindenesetre lassan egy Barátok közt epizódba illő mértani pontosságú taktikai csata bontakozik ki. Goodfriend legalább humoros és egyértelmű. Az adóhivatal amúgy is rendszerint váratlanul toppan be, szóval biztos nem csodálkozott annyira:

Vida is átválthatna most már egy lazább oldalra, teszem azt, kimondja, hogy ha ő nem mehet az USA-ba, akkor az USA sem jöhet el hozzá, ha megcsömörlenek is ettől. Franc sem fog nekik főzni egy jó csirkepörit kovászos uborkával, rohadjon meg mind. Meg amúgy is milyen neve van ennek a Goodfriend-nek (most elképzelünk egy olyan dimenziót, ahol Vida nem csak felveszi a nyelv-vizsga pótlékot, hanem teszem azt tud is angolul), hát nem épp úgy viselkedik, ahogy a nevéből az lejön (most elképzelünk egy olyan dimenziót, ahol Vida tisztában van a paradoxon és szarkazmus fogalmával)

Végezetül, még, ha gyanús is egyeseknek, hogy ezzel az egész üggyel csak húzza az időt a kormány és altat, mialatt valami lényegesebb változást eszközöl az állami berendezkedésben, kíváncsian várom a következő fordulót. Egészségünkre!....

https://www.youtube.com/watch?v=xtALmjxIrN4

forrás: http://index.hu/belfold/2014/11/10/vida_ildiko_nem_tudom_hogy_mit_mond_tolmacsot_szeretnek_kerni/